2011. december 18., vasárnap

Fehér Karácsony hangulatban

Délelőtt aztán megint rákezdett. Olyan nagy pelyhekben esett, hogy arra számítottam, hogy nem is fog elállni. Mivel üres volt a hűtőm, gondoltam, hogy gyorsan még elindulok, mielőtt beáll az egész város.

Így fedeztem fel a Golf egyik idegesítő típushibáját. :))) Az ablaktörlő alapállapotban a motorháztető alatt van. Azaz nem lehet teljesen kihajtani, így a jeget + hókását, ami a gumira tapadt, nem lehet elérni. Kicsit csíkosan törölte az ablak felső részét, de ez szerencsére nem zavarta a kilátást.

Jó, biztos meg lehetett volna oldani, de kinek van ideje óriási hóesésben ezen gondolkozni.

A nagy havazás okozta hangulatomban, hirtelen felindulásból megvettem egy 1,50 EUR-s kis semmiséget. De annyira aranyos volt. Dadammmm egy színváltós USB fenyőfa.

 

 

Azóta persze rég elállt a hóesés, a hó is elolvadt, sőt a nap is kisütött. Ez kicsit visszavágta a fehér karácsony hangulatot, de a youtube karácsonyi dalai még mentették a menthetőt.

Emese

ESETT A HÓ!!!!!

ESETT A HÓ!!!!!

Mire reggel lett, esett a hó!!! Még nem olyan sok, hogy zavarja a forgalmat, de épp annyi, hogy a háztetőkön és az autók tetején megmaradjon.

Még jó, hogy van már kaparónk, és el tudok menni vásárolni. Tök üres a hűtőm. :))))

Emese

2011. december 17., szombat

Karácsonyi vásárlás Trierben

Ma kerítettem sort a nagy karácsonyi bevásárlásra Trier-ben. Egyrészt azért, mert a csizma, amit ott vettem, beázik, így vissza kellett cserélni. De végül nem csere lett, hanem javítás. :((( Így ebben az évben már nélkülöznöm kell. :((((( Másrészt, mert azt mondják, hogy olcsóbb, mint Luxembourg.

2011. december 10., szombat

Luxembourgi karácsonyi falu

Szombaton csak kilátogattunk a luxembourgi karácsonyi faluba is. A városközpontban volt a két főtér közül a nagyobbikon, a Place d'Armes-on

A képen látható a karácsonyi falu fénypontja. Ja nem én, hanem a tejszínhabos epres gofri. :)))) Na jó, meg a Nándi forralt bora. :))) A bor amúgy tényleg finom volt, mert nem volt túlfűszerezve. És hát természetesen muszáj volt megvenni a 4,50 eurós bögrét emlékbe. Mást úgy sem vettünk a karácsonyi faluban. :))

2011. december 4., vasárnap

Céges karácsonyi falu

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy cég, aki az egész évben keményen dolgozó embereit megvendégelte Karácsony alkalmával.

Tulajdonképpen a mese épp itt kezdődik ugyanis egy három napos karácsonyi falut húztak fel az épületek között ennek tiszteletére. Ahol a kedves dolgozók kétszer ingyen ebédelhettek ott és egyszer ingyen vacsorázhattak a párjukkal. A kis gyerekekhez a harmadik nap még télapó is érkezett.

Volt itt világraszóló eszem-iszom: gyros, sült kolbász, quiche, tészták, tepsis krumpli, sült reszelt krumpli, vega és sima hamburger, rák és csirkenyárs, gofri és palacsinta. Természetesen szépen minden végigkóstolgattunk.

Voltak is ám rengetegen alig lehetett elférni, de ezt leszámítva szuper volt. Íme néhány kép:

2011. november 27., vasárnap

Nemzetközi bazár

Ezen a hétvégén volt a nemzetközi bazár és ahogy korábban írtam, mindenképp meg akartuk nézni. Vasárnap délután 3-kor fel is kerekedtünk. 

A bazár a Luxexpon került megrendezésre, ami kb. olyan mint nálunk a BNV. Két hatalmas csarnokban 57 ország állitotta fel a standját. A bazár bevételét jótékonysági célokra fordítják majd, 98 alapítványt támogatnak belőle (2 magyar: Igazgyöngy Alapítvány és Dévény Anna Alapítvány). Ez volt az 51. Nemzetközi Bazár. 


TÉRKÉP

2011. november 19., szombat

Piac a Glacis-on és a meghíúsult Bethlehem

Novemberben nem sok mindent történt, egyrészt mivel hideg volt, másrészt mivel rákattantam a sütésre. Az eredményeket làsd itt. Aztán megláttam az újságban, hogy a Place de Glacis-on (Glacis téren) ebben az évben ma tartják az utolsó nagy vásárt. Szépen sütött a nap, és a Trier-ben vásárolt téli kabátokkal és csizmával felkerekedtünk és kinéztünk. 

2011. november 12., szombat

Első találkozás Trier-rel

Ez persze nem egészen igaz, mert 2005-ben Kölnből Nándival átvonatoztunk megnézni a trier-i karácsonyi vásárt. Persze nem sok mindenre emlékeztünk, mert egyrészt 2005-ben délután értünk oda és szinte végig esett az eső. Nem nagyon néztünk körbe. Erre emlékszem. :))) Nekem egyedül a Porta Negra ugrott be, hogy ezt már láttuk. 

Képeket nem nagyon készítettem, mert a karácsonyi vásár még nem nyitott ki, és nem akartam azon turisták közé sem beállni, akik úgy gondolták, hogy érdemes lefotózni a félkész faházakat. Voltak nekem már képeim :))))
 
2005 Trier
2005 Trier

2011. november 4., péntek

Ardennek II. - Esch-sur-Sure

A zöld régió
Hugiék negyedik napja. Megint jó időt mondtak, így felkerekedtünk és elindultunk ismét az Ardennek-be kirándulni. A cél Esch-sur-Sure volt, ami egy folyókanyarulat által körbeölelt kisváros. Természetesen a városka egy dombra épült, aminek a tetején szintén van egy vàr. Ez a vár sajnos nem volt olyan jó állapotban, mint a viandeni, söt.... 

2011. november 3., csütörtök

Ardennek I. - Diekirch és Vianden

A zöld régió
Mára esőt mondtak ugyan, de mi azért nem csüggedtünk, és úgy döntöttünk, hogy elindulunk felfedezni az Ardennek régiót, azon belül is a viandeni vár volt a célállomás. Mivel 11-kor indultunk el és nekem útközben jutott eszembe, hogy a vár csak 14-kor nyit ki, így megálltunk Diekirch-ben.

2011. november 1., kedd

Müllerthal II. - Echternach

Müllerthal régió
Megérkeztek hugiék!!! És rögtön az első napra túrát is terveztünk be, mivel  jó időt mondott az előrejelzés (ismét 14-16 fok és szikrázó napsütés), muszáj volt kihasználni. 

A választásunk ismét a Müllerthal régióra esett, azonban belül is Echternach-ra, mivel ezt a túrát is nagyon ajánlották. A túra egy körút, amely 11,7 km hosszú. Térkép itt. A leírás szerint nehéz terep, és kb. 4 óra alatt lehet megtenni. 

2011. október 31., hétfő

"Macaron" a Namurból

Már két hónapja készülök megkóstolni a MACARON-t, igen csupa nagy betűkkel. Itt ugyanis minden magára valamit adó cukrászda árul macaron-t. Csakhogy eddig visszatartott az a tudat, hogy 1 euróba kerül egy CSUPÁN 3 cm átmérőjű sütikorong.

Már korábban is hallottam, hogy a legjobb cukrászdák egyike a Namur, és tegnap a belvárosi keresgélés alatt (sehol nem találtam könyvesboltot) egyszer csak előttem termett a Namur bejárata.

2011. október 30., vasárnap

Ingyen birsalma?!

Sétálok az utcán és a következő pillanatban ezt látom:
Felirat szerint: Vegye el, ingyen birsalma!
















Nem vagyok benne biztos, hogy nem-e csak egy halloween-i csíny, mert egy tök lámpás nevetett rám a szomszédas ház kerítéséről. De mivel még nem ettem birsalmát, így összeszedtem a bátorságom, és vettem kettőt. :))
Emese 


2011. október 29., szombat

Őszi panoráma

Ma 16 fok fölött volt a hőmérséklet, így tettünk egy sétát. Nagyon szép őszi színek vannak most a városban.

 

 

 
Emese

2011. október 24., hétfő

Made in Hungária

A jegy
Már korábban is láttuk a plakátokat, de csak az utolsó pillanatban határoztuk el, hogy elmegyünk megnézni a Made in Hungáriát. Igen, itt Luxembourgban, méghozzá magyarul adták angol nyelvű felirattal. 

2011. október 21., péntek

Itt van az ősz, itt van újra...

"Itt van az ősz, itt van újra. 
S szép, mint mindig, énnekem.
 Tudja Isten, hogy mi okból 
Szeretem? de szeretem." 
(Petőfi)

Nem sok versre emlékszem kívülről, de ez jutott eszembe, amikor ma reggel munkába mentem. (Jó a vesszőket azért lelestem most.) A második mondattal annyira nem értek egyet. Én jobban szeretem a Napot. :))

2011. október 19., szerda

Nándi névnap a Vapiano-ban

Mint ahogy azt mindig is szoktuk, a névnapokat azzal ünnepeljük meg, hogy elmegyünk valahova vacsorázni. Itt Luxembourgban nem is volt olyan könnyű éttermet választani, mivel egyrészt nem sok éttermet ismerünk még, másrészt kockázatos találomra választani, mert a legtöbb étteremben egy vagyont kell otthagyni egy-egy fogásért. Olvastam valahol, hogy Európában Luxemburgban van a legtöbb Michelin-csillagos étterem (természetesen egy főre vetítve). És ha már itt tartunk a legtöbb Michelin-csillaggal egy bizonyos Joël Robuchon, francia szakàcs rendelkezik, szám szerint 26-tal. GordonRamsay például csak 16-tal.

2011. október 16., vasárnap

Chocolate House

Délután 3-kor talàlkoztam Eleftheriával (egyik kedves kolléganőm), aki elvitt a Chocolate House-ba, ami az elhelyezkedését tekintve nem is lehetne jobb helyen, ugyanis pont a hercegi palotával szemben van. Az ablakából közvetlen látni a palotát.

Biciklizés a Bambesch-i erdőben

Na igen, ha eddig nem is voltam teljesen biztos benne, most már hivatalos, a kondim finoman szólva is nulla (a béka segge alatt sincs).

A szombati túrán felbuzdulva vasárnapra biciklizést terveztünk. A korábbi biciklizéssel szemben, amikor is a folyó partján mentünk (azaz sík terepen) ez az erdőben vezetett (azaz fel a domb tetejére).

2011. október 15., szombat

Müllerthal I. - Larochette

Müllerthal régió
Mivel a hétvégére csupa jó időt mondott az előrejelzés (azaz 14 fok és szikrázó napsütés), úgy döntöttünk, hogy elmegyünk valahova kiràndulni. 


A választásunk a Müllerthal régióra esett, amit „kis Svájcnak” is hívnak, mivel egyrészt ajánlották, másrészt az interneten is szuper képek voltak fenn erről a részről.

2011. október 2., vasárnap

Biciklizés a Petrusse és az Alzette mentén


Mivel vasàrnap még mindig jó idö volt, értsd hétàgra sütött a nap és felhö egy szàl sem volt az égen. A régóta luxemburgban élők szerint ez ritkasàg és nyàron sem volt ilyen jó idő. :))) Így elhatàroztuk, hogy elmegyünk biciklizni. Ehhez persze az kellett, hogy a tàrolóból felcipeljük a bicikliket. Ami nem is volt olyan egyszerű, mivel az én biciklim kb. kétszer olyan nehéz volt, mint a Nàndié, köszönhetöen a kontrànak meg a vàznak. És hàt a lépcső nagyon szűk volt és kanyarodott... De Nàndi megoldotta. :)))

2011. október 1., szombat

IKEA...a barátunk

Mióta megérkeztünk kb. 4 alkalommal voltunk már a belga-luxemburgi határon fekvő IKEA-ban, hogy az üres lakásunkat be tudjuk rendezni. Ez alatt a 4 látogatás alatt nem sok mindent vettünk, inkább csak kinéztük a bútorokat és úgy gondoltuk, hogy majd egyszerre fogunk szinte mindent megvenni. Az IKEA-ban van egy olyan lehetőség, hogy lehet egy Renault Kangoo-t bérelni relatíve jó áron...az első két órában csak 3.50 EUR (ikea family kártya nélkül 5.50 - szerk. mert az okos kis feleség mindenre gondol :))) ); utána viszont mondjuk 25 EUR óránként...hiába ki van ez is találva rendesen. Szóval az volt a terv, hogy minden lényeges dolgot ezzel a Kangoo-val hozunk majd el.

2011. szeptember 29., csütörtök

Orvoslátogatás Lux-ban

Alig egy hónapja vagyunk kint Emesével Luxembourgban, de nekem már kétszer sikerült orvosi intézményt meglátogatnom. Kezdődött az egész azzal, hogy mikor már azt hittem, hogy végre kijöttem a náthából úgy kb. 3 hete, akkor az egyik szombat reggelre megint erős torokfájásra keltem. Ezt már Emese megemlítette az egyik bejegyzésében, úgyhogy erre most külön nem térnék ki. Ebből még úgy ahogy sikerült némi orvosi (köszi Andi :) ) segítséggel kijönni. 

2011. szeptember 17., szombat

Post-it háború

Franciaország után szabadon 2011. szeptember 13-án elindult Luxemburgban is a post-it háború, ami egész héten tartott. Íme néhány remekmű. 


2011. szeptember 11., vasárnap

Az első hétvége 2.

Nemcsak az ikea-ban voltunk, hanem megnéztük a parkokat is. 

Parc de Merl 
Ez a park nagyon közel van hozzánk. Gyalog 5 perc. 


 

Az első hétvége 1.


Itt minden szepen lassan, de alakul. Meg van a lakas. Szerzodes alairva. Csutortokon kapjuk a kulcsot. Lakcim birtokaban igy vegre el tudtunk menni regisztralni, es igy vegre megkaptuk a parkolo kartyat, amivel ingyen lehet parkolni. Jeee.

2011. szeptember 7., szerda

Harmadik nap


Van lakàs!!! Azaz lesz, mivel tegnap elvileg lefoglaltuk. Szerelem volt elsö làtàsra mindkettönk részéröl, azaz Nàndi és az én részemröl is. Egy lépést tettünk befelé és kész. Ennyi. Eldölt.

Tegnap elött végre aktivizàlta magàt a közvetitö és felhivott, hogy lenne itt 10 lakàs amit megmutatna. Szoval elkértük magunkat a munkàbol. Nekem nem volt nehéz, mert jàr 2 nap a költözködés miatt. Nàndi csak az elsö 4-et tudta megnézni, de amit végül vàlasztottunk az pont benne volt. :))) De én becsülettel megnéztem az összeset, ha màr le lettek beszélve az idöpontok. Ja a közvetitö csaj nagyon aranyos olasz làny volt, Gessica, akivel 3-4 lakàs utàn màr egy hullàmhosszon voltunk, és pontosan tudta hogy ez vagy az miért nem tetszik. :))

2011. szeptember 6., kedd

Schueberfouer

Luxemburgban ebben az évben 641. alkalommal rendezték meg a Schueberfouer-t augusztus 19 és szeptember 7 között. Vasárnap megérkeztem és hétfőn már ki is mentünk, mivel Nándi már volt kint és szerinte semmiképp sem hagyhatom ki. Szóval a hideg időjárás vs. tavaszi kabát ellenére kimentünk. Természetesen legalább 4 réteg ruhával felszerelkezve. Esernyő nélkül, pedig mint utóbb kiderült, az mindenképp kellett volna. 

2011. szeptember 5., hétfő

Első nap


A megerkezes abszolut sikeres volt, igaz mind2 gep kesett. A busz befele ingyen volt, mert valami ökobusz volt. A hotelt is siman eltudtuk foglalni. Es doltunk be az agyba.

Masnap reggel irany a munka. Persze szeptember 5-ei, valami unnepnap. Szoval minden lezarva. A buszok nem ugy kozlekednek, ahogy kene, igy at kell szallni. Igy a normalis esetben 15 perces utat sikerul 45 perc alatt abszolvalnom. Mert hat ugye nem sikerult a jo megalloban leszallni. :))) Sokat nem tevedtem. Meglattam egy sracot, akinek PwC-s taskaja van. No gondoltam, ott kell leszallnom ahol ö. Hat nem. Ugyanis itt a PwC-nek 2 epulete van es nana hogy nekem a masikba kellett mennem. :))) Az epulet (mind2) amugy tiszta labirintus. Az egyiknek van 3 szarnya, A, B, C. A masiknak csak ketto A, B. En ebben az utobbiban vagyok, de itt is siman el lehet tevedni.