2011. november 27., vasárnap

Nemzetközi bazár

Ezen a hétvégén volt a nemzetközi bazár és ahogy korábban írtam, mindenképp meg akartuk nézni. Vasárnap délután 3-kor fel is kerekedtünk. 

A bazár a Luxexpon került megrendezésre, ami kb. olyan mint nálunk a BNV. Két hatalmas csarnokban 57 ország állitotta fel a standját. A bazár bevételét jótékonysági célokra fordítják majd, 98 alapítványt támogatnak belőle (2 magyar: Igazgyöngy Alapítvány és Dévény Anna Alapítvány). Ez volt az 51. Nemzetközi Bazár. 


TÉRKÉP

2011. november 19., szombat

Piac a Glacis-on és a meghíúsult Bethlehem

Novemberben nem sok mindent történt, egyrészt mivel hideg volt, másrészt mivel rákattantam a sütésre. Az eredményeket làsd itt. Aztán megláttam az újságban, hogy a Place de Glacis-on (Glacis téren) ebben az évben ma tartják az utolsó nagy vásárt. Szépen sütött a nap, és a Trier-ben vásárolt téli kabátokkal és csizmával felkerekedtünk és kinéztünk. 

2011. november 12., szombat

Első találkozás Trier-rel

Ez persze nem egészen igaz, mert 2005-ben Kölnből Nándival átvonatoztunk megnézni a trier-i karácsonyi vásárt. Persze nem sok mindenre emlékeztünk, mert egyrészt 2005-ben délután értünk oda és szinte végig esett az eső. Nem nagyon néztünk körbe. Erre emlékszem. :))) Nekem egyedül a Porta Negra ugrott be, hogy ezt már láttuk. 

Képeket nem nagyon készítettem, mert a karácsonyi vásár még nem nyitott ki, és nem akartam azon turisták közé sem beállni, akik úgy gondolták, hogy érdemes lefotózni a félkész faházakat. Voltak nekem már képeim :))))
 
2005 Trier
2005 Trier

2011. november 4., péntek

Ardennek II. - Esch-sur-Sure

A zöld régió
Hugiék negyedik napja. Megint jó időt mondtak, így felkerekedtünk és elindultunk ismét az Ardennek-be kirándulni. A cél Esch-sur-Sure volt, ami egy folyókanyarulat által körbeölelt kisváros. Természetesen a városka egy dombra épült, aminek a tetején szintén van egy vàr. Ez a vár sajnos nem volt olyan jó állapotban, mint a viandeni, söt.... 

2011. november 3., csütörtök

Ardennek I. - Diekirch és Vianden

A zöld régió
Mára esőt mondtak ugyan, de mi azért nem csüggedtünk, és úgy döntöttünk, hogy elindulunk felfedezni az Ardennek régiót, azon belül is a viandeni vár volt a célállomás. Mivel 11-kor indultunk el és nekem útközben jutott eszembe, hogy a vár csak 14-kor nyit ki, így megálltunk Diekirch-ben.

2011. november 1., kedd

Müllerthal II. - Echternach

Müllerthal régió
Megérkeztek hugiék!!! És rögtön az első napra túrát is terveztünk be, mivel  jó időt mondott az előrejelzés (ismét 14-16 fok és szikrázó napsütés), muszáj volt kihasználni. 

A választásunk ismét a Müllerthal régióra esett, azonban belül is Echternach-ra, mivel ezt a túrát is nagyon ajánlották. A túra egy körút, amely 11,7 km hosszú. Térkép itt. A leírás szerint nehéz terep, és kb. 4 óra alatt lehet megtenni.