2011. november 19., szombat

Piac a Glacis-on és a meghíúsult Bethlehem

Novemberben nem sok mindent történt, egyrészt mivel hideg volt, másrészt mivel rákattantam a sütésre. Az eredményeket làsd itt. Aztán megláttam az újságban, hogy a Place de Glacis-on (Glacis téren) ebben az évben ma tartják az utolsó nagy vásárt. Szépen sütött a nap, és a Trier-ben vásárolt téli kabátokkal és csizmával felkerekedtünk és kinéztünk. 
 
Jól kikerekedett a szemünk, amikor megláttuk, hogy kb. a szolnoki lengyelpiacra jöttünk. A piac egyik felén olyan standok voltak, mintha az eladók összszedtek volna minden régi kacatot a padlásról. A másik fele meg tele volt gagyi ruhákkal. Elvétve volt egy-két ételárus. Ők sajtot, tésztát vagy zöldséget-gyümölcsöt árultak. Végignézve a kínálaton minden drágább volt, mint a bevásárló-központban, ahol vásárolni szoktunk. Szerintünk ott is elég jó minőségű a zöldség-gyümölcs. 

Kb. félóra alatt végeztünk, és nem vettünk semmit. Készítettem azért pár képet a piacról, íme: 

 
 Szintén az újságban olvastam, hogy van itt egy Miasszonyunk templom, ahol minden évben 300 elemből (emberek, házak, állatok stb.) álló Bethlehemet állítanak fel. Nagyjából tudtam merre van a templom, de pont harangoztak, így követtük a hangot. Amikor odaértünk a templomhoz láttuk, hogy épp kezdődik a mise, így nem akartunk akkor bámészkodni. Már épp mentünk volna, amikor megláttuk a plakátot, miszerint csak jövö hét vasárnaptól lesz felállítva. Akkor majd erre még visszatérünk.

Emese

2 megjegyzés:

  1. Ezen a bejegyzésen potyogtam a könnyeim a nevetéstől....
    mivel hasonlóságot éreztem a diekirch-i sörmúzeummal és a párizsi magánpalotával...

    VálaszTörlés
  2. Abszolút. Emese remek ötleteinek egyike. :))

    VálaszTörlés