2011. november 27., vasárnap

Nemzetközi bazár

Ezen a hétvégén volt a nemzetközi bazár és ahogy korábban írtam, mindenképp meg akartuk nézni. Vasárnap délután 3-kor fel is kerekedtünk. 

A bazár a Luxexpon került megrendezésre, ami kb. olyan mint nálunk a BNV. Két hatalmas csarnokban 57 ország állitotta fel a standját. A bazár bevételét jótékonysági célokra fordítják majd, 98 alapítványt támogatnak belőle (2 magyar: Igazgyöngy Alapítvány és Dévény Anna Alapítvány). Ez volt az 51. Nemzetközi Bazár. 


TÉRKÉP


Lehetett kapni:
- ételt-italt --> kár hogy ebéd után voltunk
- karácsonyi díszeket --> akár 1920-ból
- ruhákat, sálakat, táskákat, cipőket
- tombolát --> akár egy kétszemélyes nyaralást Mauritius-on a Hilton hotelbe

Nagyon érdekes volt látni, hogy egy-egy ország milyen tipikus nemzeti sajàtossàgokkal készült. A belgáknál például volt sokféle sör. Itt Nándi rögtön adakozott is egy Orval-ért cserébe.
Az oroszok vodkàval, orosz katonai egyenruhàval és énekes-tàncos bemutatoval készültek. 
A németeknél megint adakozott Nàndi egy trier-i Kraft sörért cserébe. 
 
Mivel Nándi már kétszer is adakozott, én meg még nem, így Kanada felé vettük az irányt egy kis juharszirupos palacsintáért. 


Meglátogattuk a magyar standot is, ahol a szatmári szilvapálinkától kezdve, a bejglin és a gulyáson át Rubik-kockát és magyar mesekönyveket is lehetett kapni. Röviden beszélgettünk a magyar közösség főszervezőjével is, hogy milyen a kereslet, jól megy-e a magyar stand. És ő hevesen bólogatott, hogy igen-igen. 

Végül a luxemburgi könyves standnál fejeztük be, ahol szintén adakoztam egy amerikai keksz szakácskönyvért, és egy angol nyelvű regényért cserébe. 

Összeségében nagyon klassz élmény volt. Végig csak úgy kapkodtuk a fejünket, annyi minden volt. Sok helyen a sok adakozás (italért) megtette a hatását és táncoltak, énekeltek a látogatók és a kiállítók együtt. Jövőre mindenképp megint eljövünk, és akkor jobban figyelünk, hogy ne csússzunk ki a tombolából, mint most.

2 megjegyzés:

  1. Ha ott lettem volna én egy régi(1920as) karácsonyfa díszért cserébe adakoztam volna nagyon szívesen...nincsen kép azokról?

    VálaszTörlés
  2. Nincs. De számomra mindegyik csorba volt. És egy 3cm-es gombáért15 eurót kellett volna fizetni. :)

    VálaszTörlés