Orvoslátogatás Lux-ban

Alig egy hónapja vagyunk kint Emesével Luxembourgban, de nekem már kétszer sikerült orvosi intézményt meglátogatnom. Kezdődött az egész azzal, hogy mikor már azt hittem, hogy végre kijöttem a náthából úgy kb. 3 hete, akkor az egyik szombat reggelre megint erős torokfájásra keltem. Ezt már Emese megemlítette az egyik bejegyzésében, úgyhogy erre most külön nem térnék ki. Ebből még úgy ahogy sikerült némi orvosi (köszi Andi :) ) segítséggel kijönni. 

De nem volt tartós a dolog, így 2 héttel ezelőtt vasárnap kénytelen voltam felkeresni az itteni ügyeletet. Hát sok kedvem nem volt hozzá (kinek van mondjuk :) ), hogy órákat üljek bent mire sorra kerülök, plusz még elkapjak vmi egyéb fertőzést is. Persze, mint kiderült ez (is) csak egy "magyaros" beidegződés volt, mert lényegében senki nem volt a rendelőben rajtunk kívül. A recepciós nő kedvesen felvette az adataimat (szerencsére tudott németül is...) és tájékoztatott, hogy mivel még nincs itteni TAJ kártyám ezért nekem mindenképpen fizetnem kell majd a végén, de ezt majd visszaigényelhetem az itten OEP-től. Ezzel mi már előre tisztában voltunk, úgyhogy bőszen bólogattunk, hogy mehet a dolog így is. Így kerültem be Dr. Bernig-hez, aki már szerencsére tudott angolul, így a panaszaimat könnyebben el tudtam mondani neki. Kicsit mosolygott azon, hogy eddig milyen módszerekkel próbálkoztam kijönni a betegségből (pedig ekkor még meg sem vizsgált) és rögtön mondta, hogy ennél keményebb orvosságra lesz szükségem (nevezetesen antibiotikumra, mint utóbb kiderült). A vizsgálat maga kb. a szokásos volt; füles hőmérő, nagy levegő, áááá és ezekből összeállt (neki) a kép. Mindezért elkért 50 EUR-t.

Nos.....4 nappal ezután kiderült, hogy a felírt gyógyszerek nem hozták meg a kívánt eredményt, így ismét kénytelen voltam elmenni a dokihoz. Most már a normális rendelőbe mentem, ami itt a kórház, nincs külön orvosi rendelő. Megérkezvén a kórházhoz kicsit elbátortalanított az, hogy nekem miért is a sürgősségi osztályra kell mennem (ezt ugyanis egy helyi kiadványban olvastam előtte: "Welcome in Lux") és hogy a bejárat az tulajdonképpen a mentőautó beállóhelyek egyike. Hááát, na mindegy gondoltam nézzük meg mi van bent. Némi folyosói kígyózás után megtaláltam a helyi recepciót, ahol az itt már nem túl kedves recepciós nő felvette az adataim (ez kb. 30 percet vett igénybe....nem tudom miért), összeállított egy 5 oldalas paksamétát, hozzátűzött egy rikító piros szöveget, amin nagy betűkkel rajta volt, hogy: IMPORTANT (fontos) (a szöveg többi részét nem értettem, mert francia volt...) és még kaptam egy karszalagot is. Na mondom mi lesz itt; mutatom megint, hogy csak a torkom fáj, nem műtétre jöttem, de nem igazán hatotta meg a nőt. Aztán pedig az ékes luxemburgi németével elmondta, hogy hova is kellene mennem. Hát persze, hogy nem találtam oda, úgyhogy még össze kellett ismerkednem egy kedves nővérkével, aki aztán elvitt oda, ahova eredetileg kellett volna mennem. És mint kiderült oda, ami mellett én már elmentem, de mivel a szobában 5 műtős ruhába öltözött embert láttam, nem gondoltam komolyan, hogy nekem ide kellene bekopogtatnom. Remek. Leültettek; leellenőrizték, hogy a nevem és a születési időm egyezik-e és felragasztották a karszalagot. Itt most már angolul ismét elmondhattam, hogy mi bajom, miket szedtem eddig stb. Megkaptam az ujjcsipeszt, vérnyomásmérés, lázmérés és már mehettem is ki a váróterembe várni az igazi orvosra. Aztán meg is jött Dr. Huber, aki megint megvizsgált, kenetet vett a torkomból, elküldött vérvizsgálatra majd aztán haza. Diagnózist nem igazán kaptam :), csak azt, hogy majd hívjam az eredményekért. Mindezért a 2 órás mulatságért 254 EUR-t fizettem.... :). Még szerencse, hogy a biztosítóm állja...majd egyszer.

Most egyelőre itt áll a történet, mert azóta mindkét vizsgálat eredménye negatív lett, így már van papírom róla, hogy egészséges vagyok......csak éppen még piros a torkom :). Úgyhogy folyt. köv. orvos témában még lehet...


Nándi