A diekirch-i kavalkád

Ezen a hétvégén elindult a karneváli szezon, még pedig nem kisebb látványossággal, mint egy 2 km hosszú felvonulással. 2000 résztvevő vonult fel különböző jelmezekben és kocsikon. A szervezők 25 ezer főre saccolták a látogatók számát.

A legutóbbi diekirch-i látogatás után nem gondoltam volna, hogy még visszatérek a városba. Arra főleg nem gondoltam, hogy ilyen hamar. De amikor végre plusz fokra váltott a hőmérséklet (5-6 fok) és felhő nélküli szikrázó napsütéses idő volt, úgy döntöttünk csak kellene valahova menni. Ekkor találtuk meg (azaz én), mert Nándi, aki annyira nem szereti az ilyen tömeg eseményeket, majdnem "elfelejtette" megmutatni nekem, hogy ilyen program is van. :)))

A felvonulás elvileg 2:30-tól 6-ig tartott vasárnap, de mi csak 4-re mentünk ki. Mint utólag kiderült, legjobb időzítés, mert pont akkor ért be a felvonulás a célállomáshoz. Így mindent egész jü helyről tudtunk végignézni. Kordon nem volt, mindenki szabadon közlekedett, de azért figyeltek a nagyonn járműveknél, hogy senki ne ugorjon ki a 2 km/h-val haladó traktorok és különböző díszített mezőgazdasági gépek elé.

Először jöttek érkeztek a karneváli kocsi nélküli jelmezes felvonulok, a zenekarok és a majorettesek. Utána szépen sorban jöttek az egyre nagyobb és nagyobb járművek.

 

 

Persze a legtöbb társaság előre gondoskodott arról, hogy ne fázzon, ha túl hideg lenne, és legurított már jó pár pohár sört, mire a célállomáshoz ért. Így történt, hogy majdnem szívrohamot kaptam, amikor a táncoló mikulások a kezükben lévő söröspohár tartalmát szétfröcskölték a tömegben, és a vadonatúj, karácsonyi ajándék fényképezőgépen is kapott belőle. Szerencsére semmi baja nem lett, de azonnal kicsit messzebb álltunk.

 

 

A legaranyosabbak persze a kis kölkök voltak, akik jelmezbe öltözve nagy zacskóval a kezükben várták, hogy a kocsikról a felvonulók cukrot dobjanak ki. Olyan csalódott arcot vágtak, amikor már nem érkezett több cukor. Hát igen, a célállomásnál már sokan kifogytak.

 

Majd 5:30-kor hirtelen 1 másodperc alatt akkora szél lett és olyan erős havazás, hogy mi (a tömeg nagy részével) úgy döntöttünk, hogy ideje menni.

A slusszpoént persze a végére hagytam. Mivel Diekirch relatíve kis város, így a parkolási lehetőségek is végesek voltak. Mi például az egyik építési területen vagy mi tudtunk csak parkolni homok és sóderbuckák között. Elmondanám azért, nem mi voltunk az egyetlenek sőt ott is vadászni kellett a helyet.